Kövess minket Facebookon.
Szabó Alexandra
Elválaszthatatlan. – Talán klisésen hangzik ez a szó, hiszen elvileg olyan nincs, hogy elválaszthatatlan. Mindig azt mondjuk, hogy egyszer úgy is mindennek vége, legyen szó pár vagy pedig baráti kapcsolatról.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Tudom, elnyűtt már a kifejezés, de tagadhatatlanul örök: az önismeret fejlesztéséhez a legtöbb esetben nélkülözhetetlen az egyedül töltött idő. Korunk kollektív nyomása miatt - hogy mindig, mindenáron kell valaki magunk mellé -, ezt sok ember nem éli meg. Nem töltünk egyedül időt, folyamatosan keressük a lehetőségét annak, hogy valakivel mindig legyünk, beszélgessünk, chateljünk, telefonáljunk.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Úgy hajtjuk előre a szekeret, mint ahogy a versenylovak szántják a pályát, akiket egész életükben erre képeztek ki. Olyan gyorsan haladunk előre időben és térben, hogy a nagy loholásban legtöbbször saját magunkban botlunk el. Biztos, hogy be kell vállalni a péntek esti műszakot is? Kell még nekünk az a projekt? Van szabad kapacitásunk a huszonhatodik ismerősünknek is segíteni? Szükség van a sokadik tanfolyamra? Hova vezet ez? Mi lesz velünk, ha nem tudunk megállni néha egy-egy pillanat erejéig, és időt szánni arra, hogy emésztgessük az életet és a történéseket?
olvass tovább
Szabó Alexandra
Március első napján született anyukám. Idén ez egy szombati napra esik , és amikor reggel az első ásítozásaim után nyugtáztam, hogy milyen nap is van, azonnal felköszöntöttem. Jártam-keltem a lakásban, készülődtem, és észrevettem, hogy az egyik növénykém megszülte idei első, hófehér virágát. Elmosolyodtam, és tudtam, hogy ez a megújulás időszaka.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Csak ismerkedünk, csak barátok vagyunk, akik néha lefekszenek, meg a semmi komoly viszonyok. Mindenki egyre kreatívabb fogalmakba bújtatja be a csúf igazságot: nem vállalunk felelősséget, nem merünk egyértelmű döntést hozni.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Gyakorlatilag nem telik el napom panaszkodás nélkül. A munkahelyemen, a közlekedésben, a családomban, a barátaimtól, igazából minden területen folyamatosan fellelhető a méltatlankodás. Vajon belénk van kódolva, hogy mindig mindenben csak a negatívat lássuk? Vagy tényleg ennyire rossz lenne az életünk?
olvass tovább
Szabó Alexandra
Stimulál, cirógat, csavargat, megérint, ledönt a földre. Minden fájdalom elszáll, minden értelmes gondolat megszűnik létezni, amikor felbukkan. Sűrű füstlepellel takarja be elménket, és amíg tart, addig burkolatként véd a külvilág ingereitől. Vörös mámorban úszik testünk tőle, szemünkkel csak csodát látunk, orrunkkal csak a kéj illatát érezzük ilyenkor. A szenvedély azonnal hatástalanítja a racionalitást. Ha találkozunk vele, fel is adhatjuk.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Ma reggel sétáltam be a munkahelyemre, és láttam egy idős, bőven 80 év feletti párt, akik egymás kezét fogva indultak útnak a szomszéd háztömbből. Elgondolkodtam, hogy mindegy, hogy egészségügyi sétára vagy a napi bevásárlást elintézni indultak-e el, valamiért megmaradt bennük a vágy és az igény arra, hogy a mai napig egy testi érintéssel jelezzék önmaguk és a világ számára: mi egyek vagyunk, összetartozunk.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Reggel felébredtem, és nem voltam jól. Kimentem megmosni az arcomat, aztán nekiláttam a reggeli készülődésnek. Elővettem a tőled kapott sminktükröt, amit leejtettem, és megrepedt, pont akkor, amikor beköltöztem az új lakásba. Nélküled. Próbálom magam jobb kedvre deríteni, de nem megy. Miattad nem megy, mert mindenhol ott vagy.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Interkulturális környezetben az ember nehezen alkalmazkodik mindenféle új szituációhoz, napi rutinhoz. A lengyelországi ifjúsági cserém során kis híján 40 embernél érdekes volt megfigyelni, hogy az európai fiatalok hogyan osztják meg egymással idejüket, tevékenységeiket, milyen csoportokba rendeződnek. Belőlem egy közös reggeli hozta ki az indíttatást a témával való foglalkozásra.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Abba a korba léptem, amikor a barátnőim és az ismerőseim megházasodnak, gyermeket vállalnak. Habár én még keresem életem párját – pontosabban fogalmazva passzívan várom, hogy ő találjon rám –, a féktelen bulik és átaludt hétvégék helyett egyre gyakrabban találom magam ezekben a bizonyos friss családi rendszerekben.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Egyedül élek. Fél éve lett vége egy hosszú, viharos kapcsolatomnak, a szüleim pedig külföldön élnek. Alapvetően már egészen hozzászoktam az egyedülléthez, de mégis van, amikor az ember lánya elanyátlanodik, és szeretné érezni azt a bizonyos ősi, szülői, feltétel nélküli szeretetet. Csak egy ölelés, egy fejsimogatás és egy "minden rendben lesz" kellene. Csak egyszer főzné valaki neked meg a kávét, vagy vinne ebédet neked a munkahelyedre. Igen, ilyenkor jössz rá, hogy felnőttél, és eljöttek az idők, amikor bizony csak magadra számíthatsz. Ezek azok a bizonyos kemény idők.
olvass tovább
Szabó Alexandra
A fenti kérdést boncolgatni merész mutatvány, hiszen kulturális, földrajzi, történelmi, szociológiai és sok más egyéb szempontból is számtalan válasz születhet rá. Vannak városok, országok, ahol már a kutyának is alanyi jogon jár a pszichológus, teljesen elfogadott dolog úgy, mint nálunk a fodrász. Mindenkinek meglehet erről a véleménye, de nem mindegy, hogy azzal milyen téren befolyásoljuk azokat, akik még nem döntötték el, hogy igénybe vennék-e egy lélekgyógyász szolgáltatásait.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Azt veszed észre, hogy a borús, demotivált pillanatokból és napokból átlépsz a kiegyensúlyozottság, elfogadás és nyugalom zónáiba. Nem hergeled magad arra, hogy elégedetlenkedj a hiányosságokon, nem a hibákra fókuszálsz, hanem a meglévő dolgokra, és az elért sikerekre, még ha aprók is. A szabad percekben, amikor kinézel ebédszünetben az irodád ablakán, nem azon tűnődsz, hogy te miért nem vagy ott, ahol lehetnél. Hálát fogsz érezni, hogy ott vagy, éppen a te életedben, a te testedben.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Fent vagyok a társkereső felületeken, egymás számára ismeretleneknek szervezett társasági esteken veszek részt, nyitott vagyok a mindennapokban, a boltban, a buszon, a munkahelyemen. Mégsem érzem azt, hogy akár csak közelében lennék a nagy ő megismerésének.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Időre volt szükségem az elválásunk után ahhoz, hogy egyáltalán akarjak tudni rólad. Miután eljutottam arra a szintre, hogy megbocsátottam azt, hogy elhagytál, elkezdtek jönni az ilyenkor szokásos gondolatok. Az életem része voltál, emberként továbbra is szeretlek, és jó lenne ezt mind nem felrúgni azért, mert a párkapcsolatunk nem működött. Muszáj belátnom, hogy ez nálunk nem fog megtörténni.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Előfordulhat, hogy olyan kereszteződéshez érünk életutunk során, ahol pontosan látjuk, hogy mi történik, ha jobbra vagy balra haladunk tovább az úton. Néha egyszerűen hagynunk kell magunkat a rossz irányba engedni, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem az a “helyes” útvonal.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Nincsenek céljaid, terveid, ambícióid. Nem érzel késztetést arra, hogy szervezkedj, emberekkel legyél, legfeljebb a jól bevált kis függőségeidet tartod életben, hogy adjanak a mindennapok unalmas fergetegében valami extázist. Fogalmad sincs, meddig tart, csak a túlélésre hajtasz, reménykedve a fényesebb folytatásban.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Mostanában sokat játszom a mindennapokban a munkahelyemen. Nem pasziánzozok, nem is valami addiktív telefonos játékon lógok, mindinkább élő társasjátékozom. Tesztelgetem, hogy milyen hatással van az emberekre, ha épp pozitív vagy negatív a kisugárzásom. Így azt is tesztelem, hogy ennek következményeként milyen visszajelzéseket kapok, amiből én is táplálkozom. Ez vajon akkor azt jelenti, hogy a kapcsolatainkon keresztül magunkat is táplálhatjuk a saját energiánkkal?
olvass tovább
Szabó Alexandra
Filteres világban élünk. Rátesszük a rólunk vagy az általunk meglátogatott helyről készült képekre, a beszédünkre, a viselkedésünkre, a megjelenésünkre. Ha jól belegondolunk, talán nem is ismerünk olyan embert, aki ne öltene magára legalább 2-3 álarcot a napjaiban. Így pedig bizony piszok nehéz teljes valónkat adni.
olvass tovább
